• Hunor Magyar

Tömegével halnak meg a magyar kórházakban



Emlékezzünk: 2008-ban a 300 forintos vizitdíj ellen indított népszavazás volt az, amely az akkori kormánynak megadta a kegyelemdöfést, és megelőlegezte a 2010-ben hatalomra került elit kétharmados parlamenti többségét. A népszavazási kampányban a mai elit nemezsapkába bújt „kórházvédői” riogattak azzal, hogy az akkori elit kettészakítja az egészségügyet szegény- és gazdag-ellátásra.


Nézzük, mi történt azóta!


2011-ben a kormány visszaállította az állami vezetők VIP-ellátását (amelyet a 2010 előtti kormány megszüntetett), és ehhez azóta is foggal-körömmel ragaszkodik, nehogy már ugyanaz járjon nekik, mint a népnek. Folytatódott az állami egészségügyi intézmények lerohadása, nincsenek házi orvosok, tömegesen mondanak fel a szakorvosok és a nővérek a kórházakban, ahol tömegével halnak meg emberek kórházi fertőzések miatt, mert az intézmények a takarításon spórolnak.

A járóbeteg-ellátásban ma már többen fordulnak magánszolgáltatóhoz, mint államihoz, és nem 300 forintot fizetnek egy vizitért, hanem 15-30 ezer forintot. És nem csak a gazdagok járnak magánrendelőbe, a szegényebbek is összekuporgatják rá a pénzt, mert normális ellátást akarnak kapni.


Az állami és a magánszektor nem egymást kiegészítő, megfizethető rendszerre épül fel. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 2017-es tanulmánya, a magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelése megállapította, hogy most tényleg kettészakadt az egészségügy szegény- és gazdag-ellátásra, óriási az esélyegyenlőtlenség, elképesztőek a területi különbségek.


Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a halálesetek jóval több mint 40 százaléka lenne elkerülhető, ha jól működne az egészségügyi rendszer.

Ezzel Európa sereghajtói vagyunk. És mindezek után van pofája bejelenteni a jelenlegi kormánynak, hogy szétválasztják a magán- és az állami egészségügyet.


Magyarán: kiszervezik, tönkreteszik, elüldözik az orvosokat az állami intézményekből, és végül – ahogy szokták – a saját tulajdonukba vonják a szakembereket felszívó magánegészségügy legjövedelmezőbb részét (pl. diagnosztika). Mindezt "az egészségügy nem üzlet" címszó alatt.

Szóval, hol vagytok most, ti mélymagyar, nemezsapkás „kórházvédők”?