• Hunor Magyar

Hivatali görénység


Sok történetet lehet felsorolni a Fidesz működésének züllöttségéről, de majdnem mindegyikben közös elem, hogy amit nagy hangon kérnek számon másokon, annak a sokszorosát követik el maguk.


Egy friss hír ennek a tökéletes példája.


Egy éve a Fidesz és sajtója őrjöngve támadott rá Márki-Zay Péterre, amiért a hódmezővásárhelyi polgármester hivatali autóval ment el egy bírósági tárgyalásra, azaz magánügyben használt köztulajdont. Ez a felháborodás már akkor is hányingert keltő volt egy olyan párt részéről, amelynek vezetője a magánhobbijára (foci, kisvasút) közpénzek százmilliárdjait költötte el, de tegnap a maga pitiánerségében ismerhettük meg, hogy mire kell az önkormányzati autó a Fidesznek.


A megjelent cikkek szerint Láng Zsolt, második kerületi fideszes polgármester sofőrje hivatali autóval segítette azokat a kormánypárti aktivistákat, akik az ellenzéki jelölt plakátjait rongálták meg és távolították el. Tehát - ha a hír igaz - a fideszes kommandó nem csak a kampány szabályait sértette meg, hanem ehhez a köztulajdonban lévő gépkocsit is igénybe vette. Mintha a kerület lakói azért fizetnék a polgármester autójának fenntartási költségeit, hogy még azt is bevethesse a közpénzből előállított propagandaújságok mellett a kihívója ellen.


A fideszes logika szerint Márki-Zay egy gazember, mert hivatali autóval ment el a bíróságra, Láng Zsolt viszont egy erkölcsös vezető, holott a kampánycsapata hivatali autót használva rongálta az ellenfél plakátjait.

Magyarország legfőbb érdeke az, hogy végre eltakarodjanak azok, akik ezt a züllött logikát keresztény szabadságnak nevezik.