• Hunor Magyar

Az igazság a lakástakarékról



Három nap alatt egy egész országot aláztak meg, csaptak be. Jobboldalit, baloldalit, középenállót, családokat, szingliket, fiatalokat, időseket - mindenkit. Három nap alatt végigzavarta a politikai elit a lakástakarékok tönkretételét, elvéve sok százezer magyar ember egyetlen lehetőségét arra, hogy valaha saját háza, lakása legyen. Mert nincs annál fontosabb, minthogy az ember feje felett fedél legyen. Hogy legyen hová hazamennie. Ami a sajátja, amely biztonságot ad, és amit majd örökül hagyhat a gyerekeinek, hogy nekik is legyen majd hol lakniuk.


De miért tették? Miért ilyen gyorsan?


Elvenni másoktól a saját lakás esélyét, csak olyan ember, na jó, politikus képes, akinek nincs miért aggódnia, van fedél a feje felett, és azt hiszi, az ott is marad. A lakástakarékok kivégzését, egy egész ország átverését olyanok hajtották végre, akik loptak maguknak és a gyerekeiknek házat.


Pár hónapja kiderült, hogy a turizmus fejlesztésére kapott uniós milliárdokból szerte az országban több száz politikus polgármester nem vendégházat épített, hanem családi házat. Saját magának. Az ügyben már az európai ügyészek is nyomoznak, és ha Magyarország jogállam lesz újból, több száz tolvaj polgármester kezén kattanhat a bilincs.


Ők, a politikusok tehát előbb lopott pénzből felépítették maguknak a saját házaikat, aztán seperc alatt elvették a lehetőségét annak, hogy több százezer magyar tisztességesen felépíthesse, megvehesse sajátját.

"Nekünk már megvan, ti meg megdögölhettek" - üzente a népnek a politikai elit.

De ha még tovább kaparjuk a vakolatot, egy másik vérlázító bizonyíték is előkerül. Mert nem minden lakástakarékot tettek ám tönkre! Egy céget, mitadisten, a törvénymódosítás nem érint. És mitadisten, ez a cég egy vezető politikus érdekeltségébe tartozik, aki most majd térdig gázolhat a húszezresekben a Pasa parki luxuslakásában, mert annyi profitot termel ez az egyetlen cég, amelytől nem vették el az adókedvezményt.


Nekik már van kastélyuk, luxusvillájuk, hétvégi házuk. Annyira magabiztosak, hogy azt hiszik, a hülye magyar mindent lenyel, még azt is, ha kiforgatják a pénzéből. Azt hiszik, örökké tart a hatalmuk. De eljön majd az a pillanat, amikor költözniük kell a tolvaj politikusainknak. Átköltöztetjük őket a kastélyaikból, budai luxusvilláikból egy 4x4 méteres, apró garzonba. Lesz benne ágy, asztal, szék. Meg egy ablak.

Az ablakon pedig rács.