• Hunor Magyar

A beteg állami egészségügy


Megjelent a 2018-as Társadalmi Riportban Lantos Gabriella elemzése A párhuzamos valóság – a magán-egészségügyi rendszer kiépülése címmel.



Fontos írás arról, hogy hol tart a magyar egészségügy, elolvasásához kedvcsinálónak néhány tanulságos pont:

1. A magyar állam rendkívül kevés pénzt helyez az állami egészségügybe. („2016-ban a magyar kormány a GDP 5,2 százalékát költötte egészségügyi kiadásokra, ami csak kétharmada a 7,8 százalékos OECD-átlagnak (...) az alacsony mértékű állami finanszírozás és az alacsony GDP együttes következménye az, hogy Magyarországon az egy főre jutó egészségügyi közkiadás a jómódú országok kiadásainak harmadát sem éri el (…) mindeközben az aktív korú alkalmazottak tb-járulékot is fizetnek, a bruttó jövedelmük 7 százalékát”)


Nem működik az állami egészségügy és ennek szörnyű a következménye:


„Az alacsony színvonalú állami ellátás legsúlyosabb, sőt visszafordíthatatlan következménye az, hogy mi sokkal korábban halunk meg, mint európai sorstársaink. Az életünkkel fizetünk a rossz egészségi ellátásért. A 40 éves korban várható élettartamban a nők abszolút listazárók, a férfiak esetében csak Litvánia van rosszabb pozícióban.”

2. Nem csoda, hogy az emberek kifizetik a kötelező állami hozzájárulást, majd sokan, akik megtehetik, további pénzeket áldoznak a magánegészségügyre. („Magyarországon az egészségügyi kiadások egyharmadát magánforrások fedezik. Ez az arány a duplája az OECD-átlagnak, és szinte a legmagasabb az Európai Unióban (…) A számok magukért beszélnek. Évente a magyarok fejenként 200 000 forint körüli összeget költenek saját forrásból egészségügyi kiadásokra (…) Más országoktól eltérően a magyar betegek 60 százaléka a tb-járulékfizetés mellett másodszor is benyúl a pénztárcájába, hogy orvosi ellátást vegyen igénybe egy magánszolgáltatónál.”)


3. A magánegészségügy iránti kereslet növekedése évek óta folyamatos. („Ezt sokan sokféleképpen értékelik. A szerző piaci tapasztalatai szerint az állami egészségügy vezetői ezt fenyegetésként élik meg. Két okból is. Egyrészt a magánegészségügy elszívja a jó általános állapotú középosztályi, fiatal vagy középkorú betegeket, akik egyben a legfizetőképesebbek is. Ez mind szakmai, mind egzisztenciális szempontból gondot okoz az állami ellátásban dolgozóknak. Másrészt, éppen emiatt elszívó hatása van a nem vezető pozíciót betöltő szakemberekre is. Kevesebb hálapénz, nehezebb beteganyag marad a távozók után. Így sok orvos és nővér is követi a betegeket a magánellátásba.”)


Ez azonban még messze nem elég ahhoz, hogy meggyógyuljunk: „Összefoglalva tehát, a magyar állam nem fordít elegendő forrást a betegek gyógyítására, és az egészségügyi rendszer rossz működése miatt nem is tudja megóvni attól a polgárait, hogy az Európai Unióban szinte a legkorábban haljanak meg.”

4. A magánegészségügy elkezdett piaci alapokon működni, mert versenyben dolgozik. („A magán-egészségügyi piacon azok a szereplők tudnak hosszú távon talpon maradni, akik az orvosszakmai minőség mellett nagy hangsúlyt helyeznek az ügyfélkapcsolatra és a kommunikációra. Tehát a magánegészségügyben az eredményesség kritériumai nem különböznek lényegesen a szolgáltató szektor többi szereplője által követett sikerkritériumoktól. Emiatt a magán-egészségügyi szolgáltatás jelentősen különbözik az állami ellátástól. Ott ugyanis az eredményesség kritériumai a hierarchikus szervezőelvhez és pozíciókhoz kötődnek.”)


5. Miközben az állami szektorban a feketegazdaság speciális félfeudális-félkapitalista logikája működik. („A Patika Pénztár kutatásai alapján 2009-ben 73 milliárd forint hálapénzt adtak az emberek az állami ellátásban. Azóta ilyen átfogó kutatás nem született, de ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy néhány éve az állami ellátásba szervülő feketegazdaságban keletkezett a magán-egészségügyi piac bevételeinek 20-25 százaléka.”)


6. A hálapénz, ami mellett elnéz az állam és a kórházigazgatók, adózatlan jövedelem. („ebből 55 milliárd forint a körülbelül 5000 fős orvosbárói kar (tehát az intézetvezető, osztályvezető vagy speciális szaktudású szakorvosok) zsebében köt ki”)


7. Sőt, vannak, akik csak ebből élnek, és ezt a betegek nem is tudják. („Hasonlóan a feketegazdasághoz tartozik az önkéntes munkás orvosok helyzete. Az ő modelljük kevésbé ismert, pedig néhány hálapénzes szakmában szép számmal tevékenykednek. Ők nem alkalmazottként vagy vállalkozóként, hanem önkéntes segítő szerződéssel, ingyen tevékenykednek egy kórházban azért, hogy ott a magánbetegeiket ellássák. Ennek fejében azonban ügyeleti ellátást is adnak a kórház betegeit kezelve. Sok beteg nem is tudja a saját orvosáról vagy az őt ellátó orvosról, hogy az kizárólag a tőle kapott jövedelemből él, amit így el is vár.”)


8. A magánegészségügy nem elég: ha nagyobb a gond, akkor marad a végén az állami kórház: („A legfontosabb trend az, hogy a magánszférában és az állami finanszírozásban pont ellentétes a szempont érvényesül. Míg az állami kiadások a kórházi ellátásra helyezik a hangsúlyt, addig a magánszférában a járóbeteg-rendelések finanszírozása a kimagasló, négyszerese a magánkórházi kiadásoknak (…) egy ellátást Magyarországon ma vagy állami, vagy magánforrásból lehet finanszírozni, a közös finanszírozást büntetik. Emiatt a betegek jelentős része csak a relatíve olcsóbb járóbeteg-ellátás költségeit képes saját forrásból kifizetni, a legalább egy nagyságrenddel drágább, 200 000 forintnál kezdődő kórházi ellátást csak sokkal kevesebben engedhetik meg maguknak”)


9. Kezdenek kialakulni a magánkórházak. („Ez felgyorsítja majd azt az eróziót, amit jó néhány éve a külföldi munkavállalás már elindított az állami egészségügyi rendszerben. Csak most nem a külföldi, hanem a belföldi kivonulás időszaka következik. A nagy és korszerű intézmények léte és az ott elérhető karrierút miatt ugyanis lelassult az orvosok és nővérek külföldre vándorlása. De nem azért, mert jobb lett az állami intézményekben dolgozni. Hanem azért, mert van már hazai alternatíva!”)


„Az elmúlt tíz évben végre nem hajtott egészségügyi reformok miatt az állami ellátás már sohasem lesz olyan, ami ki tudná szolgálni az egyre öntudatosabb fogyasztókat.”